Internetfüggőség és a modern kommunikáció

Ez a téma egyre több korosztályt érint és nagyon is aktuális, azért fogok erről írni.

Jó dolog az, ha van az embernek számítógépe vagy telefonja, manapság már minden ilyen készülékkel könnyen internet közelbe juthatunk. Gyorsan értesülhetünk a legfrissebb hírekről, az időjárásról, a közlekedési problémákról. Bármi elérhető, szinte mindent meg lehet találni, amit keresünk az interneten. Kapcsolattartásra is kiválóan alkalmas, sokféle közösségi oldal létezik ilyen célokra.

Sajnos manapság az emberek minden idejüket itt töltik. Akarva-akaratlanul is leragadnak a számítógép vagy a telefon előtt, amikor a sok teendő csak halmozódik körülöttük. A másik nagy probléma, hogy egyes embereknek már magánéletük sincs. Mindent megosztanak magukról, mindenki tud róluk szinte mindent, akaratuk ellenére is, hiszen a közösségi oldalakon minden nap szembetaláljuk magunkat mások bejegyzéseivel és képeivel. Egyre több olyan embert látni, akik ha például bemennek egy üzletbe, még akkor sem tudják lerakni a telefont, vagy ha például egy társaságban vannak, akkor is végig a telefont bámulják. Persze lehet, hogy fontos üzenetet várnak, de ez csak a kivétel. 

Manapság már az internet uralkodik az emberek felett, és nem az ember az internet felett.

Fontos-e, hogy legyen példaképünk?

Azért ezt a témát választottam, mert úgy gondolom, hogy ez szinte minden embert érint és foglalkoztat. Legyen-e példaképünk? Kit választunk annak? Miért is olyan fontos ez?

A példakép egy olyan személy, akire felnézünk, akit követhetünk, akire hasonlítani szeretnénk. Példakép lehet bárki. Akár egy híres ember, ami leginkább érdeklődési körtől függ (például ha valaki nagyon jó sportoló, nem fog egy énekest választani példaképéül). De lehetnek a környezetünkben élő személyek is, egy kedves ismerős, egy barát, egy családtag, vagy akár a szüleink...

Követhetünk valakit/valakiket a stílusa miatt. Mert tetszik, ahogy öltözködik, mi is próbálunk úgy kinézni, ahogy ő. Ezzel lehet túlzásba is esni, ha például tényleg mindent leutánozunk róla, akár a személyiségünk is elveszhet ezzel.

Ugyanakkor lehet egy ember úgy is példakép, hogy egyszerűen csak felnézünk rá, tiszteljük őt, jó embernek tartjuk és jó példát mutat nekünk.Boldog és sikeres ember, aki nem hátrál meg semmilyen nehézség ellenére sem.

Ha van egy (vagy akár több) példaképünk, az csak nagyon ritka esetben lehet rossz, tehát ártani nem árthat. Nagyon sokat segíthet is, ha elveszettek vagyunk és nem találjuk önmagunkat, akkor ott az az ember, akire felnézünk és tisztelünk, aki utat mutathat, hogyan tovább. Lehet ez az ember egy biztos pont az életünkben. Olyan embert választunk példaképnek, aki már elért valamit, aki mindig fel tud állni ha az élet nehezebb is, aki mindenkinek jó példát mutat.

Portfólió - videó

http://www.youtube.com/watch?v=75FEwV2uy-I

Rózsa neve - vélemény

Ez a film nem igazán tartozik a kedvenc műfajú/fajtájú filmjeim közé. Önszántamból le se ülnék egy ilyen filmet megnézni. Kezdetben ezért sem kötött le annyira, az ilyen jellegű filmeknél kell egy izgalmas fordulópont, ami arra késztet, hogy "na, akkor mostantól figyelek, mert ez érdekel".
Végül is eljött ez a pont, és elkezdtem érdeklődve figyelni a történéseket, egyre érdekesebbnek találtam ezt a nem mai filmet. Tetszett, hogy minket, a nézőket  is gondolkozásra késztetett. Volt benne pár érdekes jelenet, amiket kihagytam volna. Ez lehet csak azért van, mert nem az ilyen filmekhez vagyok szokva.
Ez a film tökéletesen jó volt arra, hogy betekintést nyerjünk a középkori életbe. Érdekes, hogy a szerzetesek teljesen megvetették a nevetést, a testi örömöket, és a nőkre is úgy tekintettek, mint magára az ördögre.
Jó pont azért, hogy tettek bele valami csavart, nem csak egy sima történetről van szó, hanem krimiről. Így érdekesebbé vált a film. Gondolom nem azért készült, hogy jó pár év múlva levetítsék középiskolás gyerekeknek, hogy ebből tanulják a középkori szerzetes rendek világát, de így sokkal hatékonyabb és érdekesebb volt a "tanulás" (vagyis a filmnézés).

Kis bűnök - nagy bűnök

Dante olyan bűnöket, bűnösöket vázolt fel, amik nekem eszembe sem jutnának egy ilyen kérdésnél. Olyanokra gondolok itt, mint például a torkosok, falánkok, hízelgők, viszályszítók... Ha jobban belegondolok, igen, ezek is lehetnek bűnösök valamilyen szinten, de nekem arról a szóról, hogy bűnös, ezek nem jutnak eszembe.

Mi számomra a legkomolyabb bűn?
Erre nehéz választ adni. De azt hiszem, a gyilkosság az, ami számomra a legkomolyabb és legkegyetlenebb bűn. Elvenni egy másik ember életét. Nem tudhatjuk, lehet éppen egy olyanét, aki még szeretett volna élni. Akinek barátai, szerelme, szerető családja volt... De ha nem is így van, akkor sincs joga senkinek sem kioltani egy másik ember életét. Persze vannak azok is, akik önvédelemből ölnek. De az már másik téma...
 Ami még számomra érthetetlen, az az öngyilkosság. Rengeteg olyan ember lesz öngyilkos, akiknek nincs meg a nyomós okuk rá. Éppen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt ők elképzelték, mélyponton vannak, magányosak és kirekesztettek. Azt gondolom, mindenre van megoldás. Ha türelmesek vagyunk és kitartóak, ki lehet mászni abból a gödörből. Bár én ezt nem érthetem, szerencsére nem voltam még ilyen helyzetben, de úgy gondolom, nem is leszek. Az öngyilkosság nálam még ilyen helyzetben sem jöhetne szóba.

Helyesírás

Mennyire fontos a helyesírás? Fontos-e egyáltalán? Ezen sokszor elgondolkozok, amikor a közösségi oldalakat olvasgatom. Nem telik el olyan nap, amikor ne találnám szembe magam a legborzasztóbb szavakkal.
Ilyenkor elgondolkozok, hogy vajon tényleg ennyire műveletlen néhány ember, és nem bírt megtanulni egy olyan egyszerű dolgot, amire ha odafigyelünk, igenis képesek vagyunk arra, hogy helyesen leírjunk egy szöveget? Vagy pedig ennyire értékét vesztette már az egész? Persze egy közösségi oldalon minek is odafigyelni, azt úgysem osztályozzák, ott nem számít, mindenki érti a lényeget, akkor minek is helyesen írni?
Mindig is zavart, ha ilyet láttam. Velem is előfordult már, hogy nem figyeltem oda, siettem, nem érdekelt... De mostanában próbálok odafigyelni arra, hogy legalább ha olyan helyre írok valamit, amit több ember lát, legalább a helyesírásom legyen rendben. Mert az az embert is minősíti, hogy mennyire művelt, mennyire figyel oda.
Nagy hátrány, ha sokszor megfeledkezünk az odafigyelésről, mert belénk rögzül. Előfordult már, mikor pár éve annyira hanyag volt a helyesírásom a közösségi oldalakon, hogy dolgozatokban sokszor elgondolkoztam olyan szavakon, amiken azelőtt soha. Ezért is lenne érdemes odafigyelni arra, hogy helyesen írjunk az iskolán kívül is, mert, ha úgy vesszük, ez is egyfajta gyakorlás lehet erre.

Tízparancsolat

Végigolvasva a Tízparancsolatot, sok gondolat felmerül az ember fejében. Ma már teljesen mások az elvek, ezeket a pontokat végigolvasva úgy gondolhatjuk, hogy (a mi korunkban) túlzás, hülyeség, stb.

Ezalatt például az ilyen sorokat értem:

"Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat..."

Ennek a pontnak mára a jelentősége csak nagyon kevés vallásos embernél számít, akik tényleg vallásuknak élnek és komolyan is gondolják az egészet. Ebben szerintem semmi elítélendő nincs, mindenki úgy él, ahogy azt jónak látja, ahogy szeretne, ahogy jól érzi magát...

Amik véleményem szerint még mindig fontos pontjai a Tízparancsolatnak, azok a következőek:

• Tiszteld atyádat és anyádat - manapság hajlamosak az emberek semmibe venni szüleiket, úgy bánni és beszélni velük, ahogy azt nem érdemlik meg.
• Ne ölj - elvenni egy másik ember életét a legnagyobb bűn, amit egy ember elkövethet. (Persze rendőrségi eseteknél lehet kivétel)
• Ne lopj - a másik legnagyobb vétség a lopás, elvenni azt, ami a másik embernek a tulajdonában van. Ki tudja, mennyit fáradozott, dolgozott azért, hogy az övé lehessen az a bizonyos valami, vagy hogy épp mennyire értékes számára.
• Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot - ez is egy nagyon fontos pontja a Tízparancsolatnak.
• Ne kívánd a te felebarátodnak házát [...] és semmit, a mi a te felebarátodé - becsüljük meg, amink van, vagy dolgozzunk meg azért, amit el szeretnénk érni.

Vajon megbánja-e Káin később, amit tett?

Káin féltékenységből ölte meg testvérét, mert rá Isten nagyobb figyelmet szentelt. Nem azért ölt, mert nem szerette Ábelt, hanem mert úgy gondolta, ha megöli, azzal majd ő megkapja azt a figyelmet, amit Ábel kapott. Miután rájött, hogy rosszul cselekedett, véleményem szerint biztos, hogy megbánta.

Ábel mégiscsak a testvére volt, valamilyen szinten szerette is (még ha féltékeny is volt rá). Amit tett, hirtelen felindulásból tette, mert akkor a haragtól így látta helyesnek. Isten elég nagy büntetést szabott rá, amiből rájöhet, hogy mekkora hibát követett el azok ellen, akiknek ő fontos volt. Mert nem csak Ábellel tett rosszat: elvett egy életet azoktól is, akik szerették őt.

Ez a példa előfordulhat bármilyen testvérpárnál. Hirtelen haragból mondhatunk olyat testvérünknek, amit nem is gondolunk komolyan. Vagy épp tehetünk kárt egy olyan dologban ami testvérünknek fontos, csak azért, mert haragszunk rá valami miatt. De ezeket később mind megbánjuk, mert rájövünk, hogy egy féltékenység (vagy bármi más) miatti veszekedés nem vezet semmi jóra, jobb a béke, mint az állandó harc egymással.

Ha Káin az Úrra haragudott, miért Ábel ellen fordult?

Szerintem sokunkkal előfordult már, hogy más ellen fordultunk, mint akire haragudtunk. Kain esetében a féltékenység vezérelt. Istenre haragudott, amiért ő Ábelt jobban szerette és becsülte. Ezért lett féltékeny Ábelre, és fordult ellene "ok nélkül", miközben ő semmi rosszat nem követett el ellene. Ez a való életben is így szokott lenni.

Velem is előfordult már, hogy a testvéremet jobban elismerték, úgy éreztem, őt ezért jobban szeretik és tisztelik, és ezért haragudtam a szüleimre. Természetes, hogy az ember ilyenkor az ellen fordul, aki miatt kevesebbnek érzi magát. Nem esett meg túl gyakran, de előfordult, hogy ilyenféle féltékenységből veszekedjek a testvéremmel.

De ez csak egy nézőpont. Az is lehet, hogy Kain azért nem Isten ellen fordult (amikor igazából rá haragudott), mert neki sokkal nagyobb a hatalma. Akinek pedig nagyobb hatalma van, mint nekünk, azt jobban tiszteljük, mint aki velünk egy "szinten" áll. Kain úgy gondolta, ha megöli Ábelt, azzal Isten nagyobb figyelmet fog rá szentelni, így megkaphatja azt a szeretetet, amit Ábel kapott.

Kit kövessek? Apámat vagy szerelmemet?

Mindenképpen fontos, hogy a családunk legyen az első. Azért gondolom így, mert a szerelem múlandó, sosem lehetünk benne biztosak, hogy örökké tart. A családunk mindig ott áll mögöttünk, és támogat, bárhogy is cselekszünk (jobb esetben). De erről nem tudunk mindig tiszta fejjel gondolkozni. Ha nagyon erős a szerelem, képesek vagyunk akár lemondani a családunkról is. Itt van példának Haimón és Antigoné szerelme. 
Haimón eldobta az életét, és szenvedést okozott ezzel családjának egy olyan lányért, akiért abban a pillanatban úgy gondolta, hogy nem tud élni nélküle. Pedig nem tudhatjuk, hogy mi lesz azután, hogy elveszítettünk valakit. 
Ha ismét általánosságban gondolkozunk, szerintem nem szabad a szerelem miatt szenvedést okozni azoknak, akik ott vannak mellettünk, támogatnak és szeretnek. Persze ez nem könnyű, de  úgy gondolom, hiba lenne bárkinek is Haimón példáját követnie. Az életünk amúgy is túl értékes ahhoz, hogy egy múló dolog miatt eldobjuk.

Meddig menne el elvei védelmében?

Az az ember, aki képes meghalni, csak hogy megvédjen másokat, az tiszteletre méltó, bátor és önzetlen ember, aki képes saját érdekeit háttérbe helyezni, és önzetlenül gondolkodni és cselekedni egy másik ember iránt. Hogy nekem van-e olyan meggyőződésem, amiért akár a halált is vállalnám? Talán a szeretteimért képes lennék bármit megtenni. Sokan úgy vélik, hogy az öngyilkosság egy gyáva dolog, mert így megszabadulunk a sok szenvedéstől, amit az életben kapunk. Én nem teljesen értek ezzel egyet, mert szerintem ahhoz igenis kell bátorság, hogy eldobjuk a saját életünket. Szerintem. Persze ez lehet, hogy nem teljesen így van, de én úgy gondolom, hogy az életünket meg kell becsülni, okkal születtünk erre a világra. Nagyon sok fiatalkori öngyilkosságról hallani, akik azért haltak meg, mert depresszióban szenvedtek. Erre én nem lennék képes, mert nem tudhatjuk, mikor fordul a kocka, mikor változik életünk jobb irányba. De, hogy visszatérjek az eredeti témához, vannak kivételek, amikor például egy másik ember életéért vállaljuk a kockázatot, vagy akár a halált. Igenis lehetnek olyan helyzetek, amikor saját érdekeinket hátrahagyva kockáztatjuk az életünket. Persze az sem mindegy, hogy kiért/miért. Ez lehet emberfüggő. Szeretteinkért, a hazáért, esetleg a vallásért.. Ezt mindenki maga dönti el.

Két testvér, két nőtípus

Antigoné és Iszméné két teljesen más jellem, teljesen különböző érvekkel és gondolatokkal. A mű során Antigoné érveléseit tartottam szimpatikusabbnak, mert ő egy olyan példa volt, akiről megtudtuk, hogy a családja tiszteletéért bármire képes, még az önfeláldozásra is. Az, hogy megadja testvérének a végső tiszteletet, számára természetes volt, még ha meg is tiltották. Nem tartott a büntetéstől, csak a saját feje után ment, még testvére meggyőző szavait is figyelmen kívül hagyta. Ilyenkor néha belegondol az ember - vajon én is így döntöttem volna? Az lehet, hogy Antigoné jelleme szimpatikusabb volt, de én, személy szerint, nem biztos, hogy eldobtam volna az életemet hogy megvédjem a családom becsületét. Iszméné szerint ők tartoztak annyival, hogy fennmaradjon a családjuk többi tagja. Én ezzel a gondolattal is egyet értek. Hogy ha arról kéne dönteni, hogy én hogy cselekedtem volna ebben a helyzetben, nem tudnék egyértelmű választ adni. Hogy ha a két nőtípust nézem, akkor viszont Iszméné az, aki típusban közelebb áll hozzám.