2014. szeptember 26., péntek

2014. április 3., csütörtök

Portfólió - 2C

Naplóbejegyzés

Mikor hazaindultam Lengyelországból, sejtelmem sem volt arról a felfordulásról, ami itthon, Magyarországon fogadott. Kiábrándító és lehangoló a helyzet, ami kialakult az idő alatt, míg távol voltam. 

Elsőként azt a megdöbbentő hírt kaptam, hogy szeretett hitvesem, Gertrudis meghalt, meggyilkolták. Épp akkor érkeztem meg, mikor a holttestét ravatalozóra vitték. Borzasztó érzés volt erre hazatérni. Végtelen szomorúság öntött el, ugyanakkor tudni akartam, hogy ki volt a tettes. Később megérkezett Solom is, aki közölte, hogy Peturt gyanúsítják, ezért elfogták.

Mikhál odavezette hozzám Bánk fiát, én pedig figyeltem rá egészen addig, míg Bánk belépett. Ekkor kezdtem világosabban látni a helyzetet. Ugyanis, miután Bánk elragadta mellőlem gyermekét, odalépett a koporsóhoz, majd nyakláncát beledobva bevallotta, hogy ő a tettes feleségem meggyilkolásában. Megdöbbentem és elárasztott a harag. El akartam vitetni őt, de ellenállt, mondván, hogy felette csak a nép ítélkezhet.

Ugyanakkor Bánk szóvá tette Gertrudis viselkedését a távollétem alatt. Lesújtóan hatott rám a hír, miszerint a feleségem elnyomásban tartotta a magyarokat. Minden hatalmat magáévá tett, még azt is, amit másra, történetesen Bánkra ruháztam. Ezekkel a hatalmakkal teljes mértékben visszaélt. Azt kell, hogy mondjam, nagyot csalódtam benne. Kiderült az is, hogy először Gertrudis támadta meg Bánkot, ezért ő csak önvédelemből gyilkolt.

Mindezek után párbajra került volna a sor köztem és Bánk között, de mivel ő nem akart kiállni ellenem, ez nem történt meg. Talán nem is akkora baj, hiszen Tiborc közölte, hogy a német főurak felgyújtották Bánk házát. Szörnyű látvány fogadott minket ezek után: behozták Melinda holttestét.

Végül minden világossá vált. Úgy döntöttem, megkegyelmezek Bánknak, aki teljesen összetörve csak annyit kért, hogy Melindát tisztességesen temethesse el. Beláttam, hogy feleségem viselkedése nem volt helyén való, kifejezetten ártott az országnak. Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk - előbb esett el méltán a királyné.

2014. március 15., szombat

Portfólió - 1

1. Feladat: 

http://animoto.com/play/jrcc6CkYkj8ctSBx1b8NxQ

Képek:
  1. Madarász Viktor: Zrínyi Ilona Munkács várában
  2. Than Mór: Mohácsi Csata
  3. Székely Bertalan: Egri nők
  4. Wagner Sándor: Dugovits Titusz
  5. Munkácsy Mihály: Honfoglalás
  6. Madarász Viktor: Hunyadi László siratása
  7. Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása
  8. Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán
  9. Kisfaludy Károly: Éjjeli szélvész
  10. Barabás Miklós: A Vezúv kitörése
  11. Lotz Károly: Alkonyat
  12. Gyárfás Jenő: Tetemrehívás
Zene:
 Liszt Ferenc: Liebestraum (Szerelmi álmok) - Nocturne No. 3
 https://www.youtube.com/watch?v=Y4XEPdYO5mM

2014. február 24., hétfő

Mennyit mutatunk magunkból?

A mai világban egyre kevesebb magánélettel rendelkezünk. Az internet segítségével könnyen megtudhatunk másokról szinte mindent. A közösségi oldalakon elég sokan lelkesen osztogatják az információkat magukról, hogy mikor mit csinálnak, mit esznek, milyen filmet néznek, mit hallgatnak, kivel találkoznak, hova mennek, milyen órán ülnek, mit tanulnak éppen, és még sorolhatnám... Ugyanakkor mindez képek formájában is megjelennek.
Így szinte eltűnik a magánélet fogalma. Egyes embereknek minden mozzanatáról tudomást szerzünk. Az én tapasztalataim alapján olyan emberekről, akiket csak látásból ismerek, akik még köszönni se hajlandóak, ha szembe jönnek velem az utcán, de amint meglátom, beugrik például egy kép, hogy mit vacsorázott tegnap este. Pedig egyáltalán nem érdekel, akaratomtól függően kapom/kapjuk az olyan információkat egyes emberekről, amikhez amúgy közünk se lenne. Aztán vannak, akik az ilyen netes kérdezős oldalakon szintén mindent megosztanak magukról, minden kérdésre válaszolnak. Kíváncsiságból van, hogy beleolvasok egy-egy ilyenbe, néha meg csak nézek nagyokat, hogy "most ezt miért kellett?" Ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy miért jó az nekik, hogy teljesen magánjellegű dolgokat bárki elolvashat róluk? Mindemellett kíváncsi lennék arra is, hogy vajon a szülei is ennyi mindent tudnak...?

A sors

Szerintem létezik a szabadság, a szabad akarat is, de a sors és a végzet is. Tudjátok például, hogyan játsszák a bridzset? Kiosztják a kártyákat - szerintem így születtünk. Hogy milyen lapja van az embernek, azt befolyásolja a genetika, a környezet, az idő. Ebben nincs szabadság, nincs választás...
De mint a bridzsben is, az nyer, aki a legtöbbet ki tudja hozni azokból a lapokból, amilyenjei éppen vannak. Ez a szabadság, a szabad akarat, hogy mit kezdünk azzal, amink van.
(Feldmár András)



Ezzel a szöveggel teljesen egyet értek. A sorsot nem tudjuk megváltoztatni, nem mi döntjük el, hogy milyen "lapokat" osztanak nekünk. Azt csak a különböző tényezők befolyásolhatják. Függhet a családtól, hogy milyen genetikát öröklünk. Mindenki bizonyos testi adottságokkal születik, amik befolyásolják az egész életet. Ez határokat húz a választásaink közé. Függ attól is, hogy milyen a viszonyunk a családunkkal, szüleinkkel, mennyire segítenek és támogatnak döntéseink meghozásában. Függhet a környezettől. Hogy hol élünk, hol növünk fel, hol szerzünk barátokat, hova kötnek az élet fontos eseményei. Az iskola is jelentős szerepet játszik életünk alakulásában. Nagyrészt itt dől el, hogy mivel szeretnénk az életben foglalkozni, mi az, ami számunkra érdekes, vagy inkább untató. Az iskola életünk egyik legmeghatározóbb helye, ami nagyban hozzájárul felnőtté válásunk alakulásához.
A sorsot nem tudjuk megváltoztatni, csak ezekből az "apró" tényezőkből kell kihoznunk a legjobbat. Értékelni kell azt, amink van, és aszerint cselekedni, ami nekünk a legjobb. Küzdeni kell az álmainkért, hogy olyan emberré válhassunk, amilyenek lenni szeretnénk. A végén úgyis azt az utat járjuk be, amit a sors nekünk szánt, csak tudni kell játszani a lapokkal.