Szecesszió
A szecesszió sokkal inkább egy művészeti irányzat, egy világkép, mint egységes stílus. A szó maga kivonulást, elszakadást jelent mindattól, amit a korabeli akadémikus művészet képviselt.A zenében mindezt persze nehezebb nyomon követni, de Zemlinsky, Schönberg vagy Webern korai műveiben az eltávolodás, a szakítás a hagyományokkal, az új utak keresése jól megfigyelhető.
Arnold Schönberg: Kamaraszimfónia, Op. 9
https://www.youtube.com/watch?v=oarPobOc-js (rövid)
https://www.youtube.com/watch?v=zrZz7b3qga0
Az 1906-ban írt kamaraszimfónia tizenöt szólóhangszert foglalkoztat. Bár a zeneszerző nem jelöl cezúrát az egyes tételek között, a mű latens tételrendje nagyjából megfelel a klasszikus szimfóniáénak. A formai újítás abban áll, hogy a szonátaformájú első tétel kidolgozási szakaszát Schönberg a scherzo-formájú második és a lassú harmadik tétel közé iktatta. De felfogható az egész darab egyetlen nagyszabású szonátatételnek is, amelynek egyes formarészeit terjedelmes epizódok különítik el.
A mű 1913-ban történt előadásán hatalmas botrány tört ki Bécsben: egyike azoknak a zajos demonstrációknak, amelyek az avantgardista zeneszerzők jelentkezését rendszeresen végigkísérték ezekben az esztendőkben. Kárpáti János Schönberg című könyvében így ír: „...Mégis érthető ez a megdöbbenés, mert Schönberg itt valóban olyan új zenei eszközökkel jelentkezik, melyeknek egy csapásra való megértése, különösen a régi konvenciókhoz rögződött hallgatóság számára, valósággal elképzelhetetlen..." A mű elemzését ezekkel a szavakkal fejezi be Kárpáti János: „...gyötrelmesen kijózanító a konzekvenciák végső levonása, az a tendencia, amely most itt, a Kamaraszimfóniában indul meg. Nem leplezi ezután már sem a nagyzenekari hangtömeg, sem a tercépítésű harmóniák konszonanciája vagy a forma szimmetriája. Disszonáns és aszimmetrikus korban élünk - ezt kell a zenének kifejeznie. És ha a kispolgár mindezt nem érti meg - hogy is érthetné? - az az ő baja..."
A Kamaraszimfóniát Schönberg 1935-ben nagyzenekarra hangszerelte át (op. 9b), és ebben a formában maga vezényelte a mű bemutatóját Los Angelesben.
Szimbolizmus
A szimbolizmus a realizmussal szembeforduló művészeti irányzat a 19. század második felében, valamint a modern életérzés és az újfajta költői alkat kifejezésének irányzata. Az irányzat elnevezése a görög szümbolon (ismertetőjel, jelkép) és a latin symbolum (összevetni, összeilleszteni) szóból ered. A már az ókorban kialakult kifejezés is utalt az elvont jelentéskörre, jelképi értelemre. A jelkép valamilyen gondolati tartalom, elvont eszme, fogalom érzékletes képpel való kifejezése, helyettesítése. A kezdetben egyszerű azonosítás azonban a XIX. századi szimbolizmusban rejtett, nehezen felfejthető képi réteg utalásában ölt testet.
A legnagyobb szimbolista zeneszerzőnek Claude Debussy-t tartják. Egyik főbb műve az Egy faun délutánja. Nagy filozófiai kérdés: a valóság nem álomvilág-e. Vezérmotívumok: különböző variációkban mindig visszatér. Titokzatosság, sejtelmesség jelzi a valóság és az álom közötti átmenetet. A dallamnál sokkal fontosabb a hangszín.
